Némi helyzetjelentés.
Van munkám kb. egy hete, igaz, nem kiabálom el magam, mert bármikor mondhatják azt, hogy ennyi, köszönjük. De akkor nem igazán fogom bánni, mert alapvetően ez nem szakmámba vágó tevékenység. De most tökéletesen megfelel, mert részmunkaidő és egy irodában dolgozom fiatalok között. Kicsit undi az egész, de azért lehetne sokkal rosszabb is, szóval legalább otthonra nem kell feladatot hazavinni. A munkám abból áll, hogy fél napon át kedélyesen cseverészek, széles mosolyra programozott szájjal és persze lendülettel és ellenállhatatlanul pozitívan országszerte bárkivel. Pszichológusi szaktevékenység amúgy rejtetten, kár hogy azt nem fizetik meg pluszban. Szóval este, amikor kilépek onnan, úgy érzem a fejem akkora, mint egy óriási léggömb és tele van minden trutymóval.
Tart, amíg tart.

A maradék időben szakdoga, de mintha végre haladnék is vele, de lekopogom, mindjárt leadás. Jujj...

Szóval kicsit ilyen házi őrizet jellegű az egész. Otthon és a munkahely közt ingázva. Marad még a tánc és a zenélés, mint egyéb tevékenység.

Amúgy a napokban jöttem rá, hogy mi lenne az igazán áhított foglalkozás, amit űznék és ahova úgy járnék el, hogy minden nap mosolyogva. A baj az, hogy ahhoz sokkal nagyobb tehetségnek kellene lenni, de ha túl leszek a szakdoga/államvizsga macerán, akkor elindulok ebbe az irányba. Azt hiszem azért muszáj legalább megpróbálni e felé elindulni, mert nem akarok olyan melót, ahova minden nap gyomorgörccsel megyek be és ki nem állhatom.

Leírom az ideális jövőt, erre akarok gondolni, koncentrálni, mert ezt akarom elérni:

Ami a tevékenységeket illeti:
- weblapfejlesztő designer (a CSS-sel profi szinten foglalkozó kreatív dizájn munka) - ezt imádnám
- kóruséneklés: na és itt van az érdekes rész, mert nem akárhol szeretnék énekelni (persze nem egyedül), de erről még hallgatok. Valahol el kell indulni, de arra rájöttem, hogy énekelnem azt kell valahol, létre kell hoznom a zenét, ki kell fejeznem magam. Muszáj, mert iszonyatosan hiányzik. Benne akarok lenni a zenében, szükségem van rá. Valahogy ezt meg kell csinálnom így vagy úgy. Ez olyan, amiért képes vagyok küzdeni. Na persze nem énekesnő akarok lenni, hanem beolvadni tömegbe, de mégis nélkülözhetetlen elem lenni.
- tánc: ez az, ami hobbi szinten marad, mert kiskoromtól nyilván nem űzöm ezt profi szinten. De nagyon jó lenne megőrizni ezt, valahogy.
- zenei szerkesztő (rádiós, vagy filmhez). Még nincs ötletem, hogy. Meg hol. Ez csak egy álom. Lehet, hogy Bp-en lehetne csak ilyesmit. Meg lehet, hogy extra végzettség kell. Mindegy. Meglátjuk. Meg mondjuk ilyen mai modern rádiósnak nem mennék el, aki hülyeségekről pofázik... Na nem. Háttérszerkesztő lennék csak.

Most ez így lehet, hogy rózsaszín álomnak hat, mert ilyenkor jönne az a mondás, hogy álmodozzá' csak, de azért nem ártana leszállni a földre. Mert a meló az csak undorító lehet és sok és nehéz és ne gondold, hogy megúszod a nehézségeket.
Na igen, de nem mindegy, hogy a küzdés maga milyen.
Amikor táncolok vagy énekelek, érzem, hogy nehéz, hogy munka van benne, hogy küzdés. De ezek esetében küzdést magát is élvezem! És ez a nem mindegy. Ez az, amit nem lehet elmondani mindenről, sőt csak nagyon kevés dologról. Hogy már az odavezető út is fantasztikus. Na meg arról nem is beszélve, hogy az milyen, mikor érzi az ember, hogy jó valamiben, hogy igenis sokkal könnyebben megy neki valami, mint a többi embernek. Hogy tehetséges valamiben. Nem semmi érzés.

Meg különben is milyen élet lenne az, ahol az ember teljesen feladja az álmait és elképzeléseit. Még nem akarom feladni. A fent leírt dolgokkal akarok foglalkozni, teljes erőbedobással. Valahogy. Még nem tudom, hogyan jön össze, de e felé fogok haladni minden erőmmel.
Kész. Ammen.