Annyi minden történt velem az elmúlt hónapokban, hogy nem tudom, hogy tudom azt leírni. Események által generált érzelmi hullámok sora. Megkérte a kezem és még egy hétig vagyok menyasszony. Utána már asszony.

Csak egy pillanatot szeretnék megörökíteni így hirtelen. 

A lányokkal jó volt így összegyűlni és pont mire összemelegedtünk volna megint szétfújt minket a szél. De jó volt, hogy itt  voltak. Készültek, aranyosak voltak. Bárcsak többet lehetnénk együtt és nem csak engem ünnepelve. Hanem csak egy laza asszonyok órájára. :)

Végén, amikor már megjártam a hadak útját és idegenek sorát és kint álltunk Ibivel a sarkon hajnal előtt... És akkor jöttek ŐK. Végeztek a saját útjaikkal.

Nem részeg bulizó fiatalok voltak, hanem legények. Így szó szorosba... Nem dülöngéltek, hangoskodtak. Falkában jöttek, valahogy megdicsőülve. Mikor odaértek nekem percekbe telt, hogy felfogjam, kik is vannak itt. Ott volt mindenki, mint egy színházi utolsó felvonása, amikor már minden eddigi szereplő együtt van. Ahogy felismertem az arcokat sorra örültem meg a fejüknek és körbepusziltam mindenkit és olyan ölelgetéseket és szempárokat kaptam, hogy egy életre elraktározom. És ott volt köztük jövendőbelim kalapban, supermen-es pólóban, és sünis mamuszban, :) az est nyomait magán viselve arcán szintén a mennyei megdicsőüléssel és végtele hálával. 

Nem tudom mi volt köztük, de én úgy hiszem, hogy a férfiak is képesek totál meghatódni. Percekig ölelgettük egymást (és nem azért, mert részegek voltunk) és ők is M-et. Ő az első a társaságban, aki rászánta magát nagy dolgokra. KL átölelt "annyira örülök Nektek!" - mondta szívből.

Nehéz leírni azt a végtelen hálát, örömöt, szívszaggató érzést. 

Olyan igazi pillanat volt, ami csak egyszer van. Egyszer volt hol nem volt a legény- és leánybúcsúnk...