Milyen rövid a hétvége. Pénteken több órás utazás után estére egy kis falu szélén kötöttünk ki és hármasban (M, Z és én) bolyongtunk a tök sötétben, és végül megtaláltuk azt a kis házat, ahol már néhányan az erkélyen ücsörögtek. Tök sötétben. De jó volt látni őket! Az együtt megélt dolgok összehoznak. Úgy köszöntjük egymást, mint régi barátok. A ház ősöreg, ezer éves holmik raktára, a terasz kicsi, de a távoli sötét hegyekre néz. Fenyők, sunyi kis kert olyan összevissza bozótossal... Minden zug rejt valami régit, valami korhadót, valami történetet. HHahh...  még egy hétig maradtam volna. Sörök ciccentek a sötétben és vidám esti diskurálás. A ki-hol-alszik végül abban végződött, hogy egy kis penésszagú alagsori szobában kötöttünk ki negyedmagunkkal és dohos pokróccal takaróztunk. :) Néhányan sátorban, többiek a ház többi részén.

A kelés kissé bajos. Kávét izzítok a lenti gáztűzhelyen pocsolyában állva. :) Nos igen, mert a vízvezeték sem a régi már, vagyis pont hogy az, szóval a padlót úgy áztatta el, hogy a linó alá szivárgott a víz és innen tört fel. Ha nagyon unta magát az ember, lehetett felmosni. Reggeli már a szabadban. Krumplipucolás közben tábori megbeszélés a fák alatt M vezetőséggel. Majd főzés a lucsokban. O-val odaégetjük, átöntötjük két részletben megoldotjuk.Vele fogok konyházni. :)

Délre többen megérkeznek. KL is befut és a hangulata egyből átragad mindenkire. Ő az az arc, aki egyből olyan otthonosan kedélyes tud lenni, hogy az ember azt érzi tőle, a legjobb helyen van ott ahol van. Délután további megbeszélések a fenyvesek alatt. Vacsikészítés.

Estére előkerülnek megint a sörök és már a pálinkák is. És egy olyan kis félrecsapott vidám estét kerekítünk magunknak, hogy ihajj. De ez nem az az ivászat, ami kínból történik, mert nincs jobb dolog. És nem is iszunk sokat. KL olyan jóízűeket nevet, és mi is vele nevetünk és

"És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe"
/Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú/

Tüzet rakunk, és az égett gyanta illata napokra beleitta magát a hajunkba. Amikor már elfogy a nevetés, akkor hirtelen ötlettől vezérelve elmegyünk a sötét iccakába sétálni, megnézni Zsámbék fényeit Löpö-vel és KL-lel. És kicsit beszélgettünk ott a csillagok alatt. Fantasztikus mennyire jó az, amikor az ember ilyen meghatottan visszafogott hangon beszélget másokkal a sötétben. Majd visszabukdácsolunk és még énekelünk kicsit a tűz mellett.

Most nem jut jobb szó eszembe, de mámoros este volt. De nem az alkohol mámora csak úgy a létezésé. Mert velük lehet ilyet.

Ennyire egyszerű ez. Mit nekem te zordon tenger szirtekkel vadregényes tája.. :) De komolyan. Sosem értettem, hogy miért kívül keressük a boldogságot, külső csillivilli helyszíneken. Embere válogatja, de nekem már ennyi elég: egy düledező ház, fenyők, csillagok, szivárgó vezeték, tábortűz, emberek, igazi beszélgetések igazi helyeken. Ennyi.

Másnap nem volt "másnap". Fáradt, de remekül feltöltődött voltam csak. A bőröm alatt pezsgett az élet.

Hát, megint sikerült népi-romantikus módban leírnom, de másképp ezt nem igazán lehetett. Mert tényleg ilyen élmény volt.

(Csak illusztráció)