Juuuuj... ez a szám. A tegnap és a ma hangulata. Jelenleg minden egyes szavamnál többet elárul a gondolataimról.

És örülök, hogy élünk!

Sok szeretettel Nektek!

Bocs, ma nagyon "pihent" vagyok, de szóval:

1. Naaaagy nosztalgia gyermekkorból, bakeliten recseg, vasárnap délután van, a rejtélyes hangzású szereplőket a lemezborítón lévő ákombákom rajzokból próbálod meg vizualizálni. Dehogy tudsz még Lázár Ervin meséjéről.

2. Küldöm minden kedves dologvégzett, mögfáradt olvasómnak a lenti dalt. Lovazzá' ki vidám galoppügetéssel a hülyeségekből, vigyorogj egyet jobbra, vigyorogj egyet balra (kicsit bárgyú fejjel), hagyd, hogy ritmusra lobogjon a hajad és ingatódjon (? van ilyen szó?) a fejed szelíden. Relaxálj.

3. Szeretném e dal szövegét a szakdolgozatom végére beilleszteni mintegy zárásként, hisz csupán egy szögkülönbség van a dal szövege és a dolgozat témája közt. Valamint mellékelni egy foghíjas vigyor képét is nekik, enyhe jelzésértékkel az oldalszámok és az ép ész fordított aránya miatt.

:Đ

Ja és bármi is történjék ne feledd:
"Ha megpihennél hűs árnyékkal hozzád lépked Nagy Zoárd"

Némi helyzetjelentés.
Van munkám kb. egy hete, igaz, nem kiabálom el magam, mert bármikor mondhatják azt, hogy ennyi, köszönjük. De akkor nem igazán fogom bánni, mert alapvetően ez nem szakmámba vágó tevékenység. De most tökéletesen megfelel, mert részmunkaidő és egy irodában dolgozom fiatalok között. Kicsit undi az egész, de azért lehetne sokkal rosszabb is, szóval legalább otthonra nem kell feladatot hazavinni. A munkám abból áll, hogy fél napon át kedélyesen cseverészek, széles mosolyra programozott szájjal és persze lendülettel és ellenállhatatlanul pozitívan országszerte bárkivel. Pszichológusi szaktevékenység amúgy rejtetten, kár hogy azt nem fizetik meg pluszban. Szóval este, amikor kilépek onnan, úgy érzem a fejem akkora, mint egy óriási léggömb és tele van minden trutymóval.
Tart, amíg tart.

A maradék időben szakdoga, de mintha végre haladnék is vele, de lekopogom, mindjárt leadás. Jujj...

Szóval kicsit ilyen házi őrizet jellegű az egész. Otthon és a munkahely közt ingázva. Marad még a tánc és a zenélés, mint egyéb tevékenység.

Amúgy a napokban jöttem rá, hogy mi lenne az igazán áhított foglalkozás, amit űznék és ahova úgy járnék el, hogy minden nap mosolyogva. A baj az, hogy ahhoz sokkal nagyobb tehetségnek kellene lenni, de ha túl leszek a szakdoga/államvizsga macerán, akkor elindulok ebbe az irányba. Azt hiszem azért muszáj legalább megpróbálni e felé elindulni, mert nem akarok olyan melót, ahova minden nap gyomorgörccsel megyek be és ki nem állhatom.

Leírom az ideális jövőt, erre akarok gondolni, koncentrálni, mert ezt akarom elérni:

Ami a tevékenységeket illeti:
- weblapfejlesztő designer (a CSS-sel profi szinten foglalkozó kreatív dizájn munka) - ezt imádnám
- kóruséneklés: na és itt van az érdekes rész, mert nem akárhol szeretnék énekelni (persze nem egyedül), de erről még hallgatok. Valahol el kell indulni, de arra rájöttem, hogy énekelnem azt kell valahol, létre kell hoznom a zenét, ki kell fejeznem magam. Muszáj, mert iszonyatosan hiányzik. Benne akarok lenni a zenében, szükségem van rá. Valahogy ezt meg kell csinálnom így vagy úgy. Ez olyan, amiért képes vagyok küzdeni. Na persze nem énekesnő akarok lenni, hanem beolvadni tömegbe, de mégis nélkülözhetetlen elem lenni.
- tánc: ez az, ami hobbi szinten marad, mert kiskoromtól nyilván nem űzöm ezt profi szinten. De nagyon jó lenne megőrizni ezt, valahogy.
- zenei szerkesztő (rádiós, vagy filmhez). Még nincs ötletem, hogy. Meg hol. Ez csak egy álom. Lehet, hogy Bp-en lehetne csak ilyesmit. Meg lehet, hogy extra végzettség kell. Mindegy. Meglátjuk. Meg mondjuk ilyen mai modern rádiósnak nem mennék el, aki hülyeségekről pofázik... Na nem. Háttérszerkesztő lennék csak.

Most ez így lehet, hogy rózsaszín álomnak hat, mert ilyenkor jönne az a mondás, hogy álmodozzá' csak, de azért nem ártana leszállni a földre. Mert a meló az csak undorító lehet és sok és nehéz és ne gondold, hogy megúszod a nehézségeket.
Na igen, de nem mindegy, hogy a küzdés maga milyen.
Amikor táncolok vagy énekelek, érzem, hogy nehéz, hogy munka van benne, hogy küzdés. De ezek esetében küzdést magát is élvezem! És ez a nem mindegy. Ez az, amit nem lehet elmondani mindenről, sőt csak nagyon kevés dologról. Hogy már az odavezető út is fantasztikus. Na meg arról nem is beszélve, hogy az milyen, mikor érzi az ember, hogy jó valamiben, hogy igenis sokkal könnyebben megy neki valami, mint a többi embernek. Hogy tehetséges valamiben. Nem semmi érzés.

Meg különben is milyen élet lenne az, ahol az ember teljesen feladja az álmait és elképzeléseit. Még nem akarom feladni. A fent leírt dolgokkal akarok foglalkozni, teljes erőbedobással. Valahogy. Még nem tudom, hogyan jön össze, de e felé fogok haladni minden erőmmel.
Kész. Ammen.
 

Nyilvánosság.
Tegyél fel képeket, ossz meg mindent, láttasd a világgal, milyen vagy.
Ez most komoly emberek??

Mi az, ami normálisnak mondható?
- Ha nincs senki előtt titkolni valód, ezért mindent úgymond megmutatsz: iskoládat, kapcsolatodat, munkahelyed, munkanélküliséged, tengerparton együtt evett maradék kaviárotokat a tányéron, jegygyűrűdet, kisbabád pelenkájának a színét, stb...?
- Vagy ha egyáltalán semmit sem mutatsz meg, esetleg csak abszolút egy szűrt rétegnek mutatsz bármit is.
Ahogy ez az őskorban még így is volt. Papírképek kerültek elő családtagok és barátok részére élménybeszámoló gyanánt.
(Én ez utóbbihoz tartoznék, ezt a blogot is csak néhányan látjátok, bár ezzel kapcsolatban néha olyan érzésem van, hogy már ez is lehet, hogy exhibicionista és a világ formált ilyenné? Vagy lusta vagyok egyesével levelezni mindenkivel? Nem tudom. Az biztos, hogy irkálnom azt kell, és aki szeretné, az olvashatja. Igyekszem azért úgy közel menni magamhoz, hogy mégis megőrizzem a kellő távolságot. Remélem ez sikerül és sikerülni is fog.
...Na meg szerencsére fb-n is van szűrő beállítás láthatóságokra)

Kundera egyik könyvében (A lét elviselhetetlen könnyűsége) ezt boncolgatja: hogyan tudsz igazságban élni:
- akkor élsz igazságban, ha nincs titkod senki előtt, bátran felvállalod magad, és mindened a világ előtt
- vagy akkor élsz igazságban, ha publikum nélkül élsz. Mert amint már valaki néz téged, már nem is önmagad vagy, kénytelen vagy a tükör kínálta szerepbe préselni magad. Publikum nélkül viszont igazi önmagad lehetsz.

(Nem biztos, hogy pontos a megfogalmazás, sajnos már régebben olvastam.) Elgondolkodtató.

Szóval van ebben a világ-exhibicionizmusban valami szomorú. Minek, kinek bizonygatsz? Megrögzöttül hiszem, hogy ha tényleg boldog vagy, akkor nincs szükséged mutogatni azt. Mert akkor mások szemeinek (irigy? elismerő?) tükörében akarod látni magad, mert e nélkül csak valami reménytelen szomorúságot érzel. Xar ez a világ/kapcsolatod/munkád/életed és ennek akarsz hátat fordítani "tengerparti fotókkal".
Önbecsapás.

Amikor igazán boldog pillanatok zajlanak nálam, akkor az annyira felkavaró és/vagy kellemes, hogy az igazi érzéseket mondjuk néhány fotóba belezsúfolni képtelen lennék, mert az már csak egy leképezése valamilyen szögből és fénnyel a látható világnak és csakis kizárólag nekem meg azoknak mondja el az igazat, akik benne voltak. De olykor még nekünk sem. Nem azt mondom, hogy nem kell fotózni. Próbálkozni lehet. Élményeket jó megörökíteni.
A megmutatás a nem mindegy. Hogy kinek. Mikor.
Mindenkinek? Miért? Hogy lássák, hogy boldog vagyok, mint állat? De miért kell látniuk? És főleg idegeneknek miért?

Ha ennek lehetne ideális formát faragni, az számomra a következő lenne. Amikor egy ilyen jelentős/boldog/kellemes pillanatban vagyok, akkor a szemem képes lenne képeket rögzíteni apró dolgokról: amikor a szája szeglete így megmozdult, amint ezt a szót mondtam neki; ahogy a porfelhőn átsüt a nap; amikor a vonat elindul ODA és amilyen a fák színe és elmosódása; ahogy megpillantom, és a mellette álló kutya szeme, ahogy Ráemeli tekintetét... (lehetne még sorolni)
Szóval ezek kis papírképek formájában megőrizhetőek lennének.
Ez mind olyan pillanat, amit totál nehéz elkapni. Vérprofi, művészi hajlamú, nagy empátiás készségű fotóst meg nem lehet minden jövendőbeli boldog pillanatba elcipelni magunkkal zsebben. Pedig ez lett volna egy lehetséges megoldás. :)

Ami pedig ezeket a képzeletbeli papírképeket illeti, még így is hatszor meggondolnám, kinek mutatnám meg. Esetleg csak családtagnak vagy legjobb barátnak.
De talán még nekik sem...

U.i.: Amúgy én kérek elnézést (ismét :) ), ha valakinek a lelkébe gázoltam. Nyilván a kivétel meg a szabályok esetét egymással ismerjük ugye.
És lehet, hogy nincs is igazam.

U.i.2: A közösségi oldalakra önmagunkról kitett, mindenki számára látható, részletes infók veszélyeiről meg ne is beszéljünk...

Egészségmániás lévén régóta érlelődik ez az összefoglaló bejegyzés a fejemben. Lehet, hogy sok mindenben ugyanazt fogom leírni amit már sokan sokféle helyen olvastatok, de magam számára is szeretném összefoglalni, amit szeretnék követni a továbbiakban. Elismerem, néha  nem könnyű, de azért törekedni kell rá.

1. Szíved szerint élni:

Azaz mindig hallgatni kell a kis belső hangra.
Legalább önmagunk előtt nem hazudni. Ha bármit a szőnyeg alá söpörsz, az betegség formájában elő fog bukkanni. Ha valakivel együtt élsz, de nem szereted, ha a kis gyarlóságaidat, kicsit beteges gondolataidat (igen, mindenkinek vannak kisebb nagyobb furcsaságai) nem mered magad előtt felvállalni, ha mindig visszanyeled a mondanivalót, ami kikívánkozik, ha úgy érzed egyedül vagy és nem szeret senki (ez amúgy csak akkor van, ha te nem szeretsz senkit), ha te sem szereted magadat... hát ezek tuti, hogy beteggé tesznek.
(Persze, nyilván valamilyen szabályok szerint él az ember, tehát nem lehet, hogy ordítva mászkálj az utcán, csak mert te így vezeted le a feszültséget...) Csak annyit mondok, igyekezz a belső hangra hallgatni és lehetőleg úgy cselekedni, amit az diktál. Az ott mélyen belül pontosan tudja a helyes utat, az igazságokat.
Szeressél valakit. Ha egy kisállatot, akkor azt. Ha embert, akkor embert. De valakit szeressél. Érintsél.

2. Mozgás, tartható formában:

Heti rendszerességgel illene mozogni valamit - tudja ezt mindenki (meg azt is tudjuk, hogy miért jó, ezt most nem sorolom ide).
Nade!! Olyan formát kell választani, amit következetesen tudunk tartani. Ha tehát az életben nem visz rá a lélek, hogy otthon aerobikozz, vagy elmenj futni, akkor az halott ügy. De ha két három naponta fél óra sétát be tudsz iktatni, és ezt tudod tartani RENDSZERESEN (tehát nem adod fel egy hét múlva) máris jót teszel magaddal.
Fontos még az is, hogy szeress mozogni. Ha csak stresszelsz azon, hogy menned kéne, de nem fér az idődbe... akkor inkább hagyd az egészet. Nyilván vannak olyan élethelyzetek, hogy a konkrét sportot képtelenség megoldani. De előbb utóbb talán változik a helyzet és ajánlott találni magunkhoz illő mozgásformát, ha csak egy kis lehetőség mutatkozik rá.
És még valami: elmenni sportolni: mindig az első lépés a nehéz. Az, amikor egy esős estén fel kell húzni a cipőt. Ezen a punnyadtságon kell átlendülni.

3. Ételek, italok :

Na nem fogyókúra, isten ments. De a következőket igyekszem én tartani:

1.) Napi egy meleg étel, legjobb a saját főzésű, de minimum valami menzai - tehát leves és második, amit kíván az ember szabadon. Lehetőség szerint frissen sült/főtt valami. Ugyanis ha ez nincs meg, akkor következik a csoki-ropi-chips, azaz üres kalóriákkal és E betűkkel való éhségmegszüntetés. És egyáltalán nem olcsóbb így élni. (főleg pl. nekem, aki úgysem bírja, ki, hogy ne egyen, ha éhes, csak mert spórol)

2.) Műkajákból minél kevesebb: ide tartozik a keksz, chips, csoki, műleves, konzervek - minden, ami nem frissen főtt, zacskózott marhaság. Ezekben annyi xar van, hogy tuti, hogy a népesség fele ettől betegszik.

3.) Szerintem az hülyeség, hogy egészség címén csupa olyat együnk, amit nem kívánunk, de köztudott róla, hogy egészséges. Zöld leveleket undorral rágcsálni nem az. Azt kell, enni, amit kíván a szervezet: ez néha paradicsomleves, finom sült hús, zöldség, csoki vagy hal. Tök mindegy, de jó étvággyal együnk. Itt is érdemes belülre figyelni. Csak egy dolog lehet szerintem egészségtelen: ha bizonyos köztudottan nem egészséges dolgot sokszor kívánunk és sokat eszünk: pl. cukros ételek, chipsek, műlevesek... stb. Itt már tudatos ellenállást kell kifejteni.

4.) Cukor: tök egészségtelennek tartom. Alapvetően kerülöm és nem is esik jól. Főleg a zacskózott ételekbe kerül rengeteg plusz cukor és a kólába. Fujj... Az örömöt nem a cukor adja. Egyél banánt (gyümölcscukor, boldogsághormonok), keserű csokit (boldogsághormonok), mézet. Nagyon kevés cukorfogyasztással (főleg ugye répacukor) boldogan el lehet élni. Komolyan! És sokkal kevésbé fogod hulla fáradtnak érezni magad. Nyilván néha tök jól esik csokit, sütit is enni, de nem mindegy mennyit!

5.) Italok: csapvíz. Ez a legtutibb. Tiszta, finom (jó, bizonyos helyeken rémes ízű), olcsó. Ha rémes izű, akkor ásványvíz. És tea (cukor nélkül, akkor már inkább méz és citrom) Teából meg érdemes nem ilyen "vikpik" műgyümölcsöst venni. Kb ennyi. Még bolti álgyümölcslé sem. Ok finom, de cukros.

6.) Húsok: csak a sült/főtt hús. Ezek a parizerek és sonkák... Jujj, na ne már. Értem én, hogy amikor éhes az ember, akkor bekap egy parizeres kenyeret és már nem éhes, de... Nem. Számomra nem. Ebédnél egy-két szelet hússal a napi húsfogyasztás rendben van. Inkább akkor sütök tojást, de ezeket a kavart hússzerű, büdös dolgokat nem eszem meg, ha csak egy mód van rá. Mondhatja valaki, hogy finnyás vagyok, de basszus... Miből lehet az a xar??

7.) Liszt: igen, a fehér liszt ott figyel mindenben: tésztában, kenyérben, panírban, galuskában, főzelékben. A liszttel sosem volt problémám, de azért az otthoni lisztemet lecseréltem tönkölylisztre, ezzel főzőcskézek. Ha csak tehetem nem fehér kenyeret veszek, de nem is műbarnát. Megbízható helyről, teljes kiőrléssel készült kenyeret. És jól szokott esni az ilyen kenyér.

8.) Fűszerek: a "mindenbejó" vegetát lecserélni fűszerekre. És - mint már lentebb írtam - minnél több friss, cserepes fűszerre.

9.) Alacsony glikémiás indexű ételek. (GI: élelmiszerek vércukoremelő képessége) Bővebb infó ITT. Ibivel állapítottuk meg, hogy mi nem bírjuk a magas GI-jű ételeket. Ezért van a cukorundor részemről.

Hú, elég sokat írtam. Amit kihagytam, azt nagyjából a fenti ábrából még ki lehet következtetni.

Ennyi. Csókolom! :)

U.i.: A fenti virág "ima" nevű szirma lehet valaki értelmezése szerint az, amit az 1. pontban írtam. Sokan imádsággal értik meg a belső kis hangot, de nyilván nem mindenki él ezzel. A lényeg a befele figyelés.