Hujjujujj, beindultak a dolgok.
Voltam interjún a suliban. Az egyik nőt, akivel beszélgettem ismertem is régebbről, így viszonylag oldott, tegeződős hangulatban tudtunk beszélgetni. Aztán tegnap hívott is, és holnap jelenésem van a sulis tanács előtt - itt nincs nagyfőnök, azaz igazgató, hanem mindenki dönt majd rólam - és pénteken próbatanítok. Áááá!
Még persze semmi sem biztos. Az sem, hogy akarom-e igazán ezt, mert nehéz lesz bazira, ez a suli nem szokványos, itt minden szabadabb, csak néha ez a nagy szabadság nem annyira biztos, hogy jó ám. De tulajdonképpen sok választásom most nincs, örülök, hogy valami adódott.

Ezen kívül holnap megyek egy állásinterjúra - telefonos ügyfelezős meló. Ahhoz meg kb. semmi sem kell, mármint hatalmas előélet.

Szóval csak lesz valami. Aki olvassa az szorítson ezerrel, hogy minden rendben menjen!!

Ma lesz tánc, úgy örülök, hogy M-et rá lehetett venni a részvételre. Kicsit sportolunk is legalább, bár egyáltalán nem megerőltető az egész. De mégis mozgunk és emberek között vagyunk. (M még e mellett kosarazni jár)
Amúgy meg szerintem mindenkinek kellene járnia táncolni, ha csak lehetősége van rá. Egyrészt mert nincs még egy ilyen mozgásforma, ami úgy kondícionál, hogy közben ennyire szórakoztat. Másrészt gönyörűszépen érvényesül a férfi-női szerep: engeded, hogy vezessenek, átadod az irányítást. Harmadrészt ad az egész egy belső tartást, gerincet. És nem fizikai értelemben. Ezt kicsit nehéz elmagyarázni. Megtart és helyretesz. A megfelelő helyre.

Amúgy eleddig szórakozási célokból az otthonunkat szépítgettem. Szeretem a kendőket, mint díszítő elem, minden mennyiségben. Lehet akasztani valahova, letakarni valamit, színeket vinni helykre, sarkokba. Meg a növényeket. Na abból nagyon sokat szeretnék majd. Egyelőre egy futónövény (fikusz, ha minden igaz) van, meg valami pici páfrány és vettem a boltban bazsalikomot. Cserepeset. Így friss zöld levélkékkel és ízzel lehet feldobni az ételeket, nagyon klassz. Majd még akarok egy szekérderék cserepes fűszernövényt a későbbiekben.

Ízelítő a lakásból (néhány mobilos kép):

Imádom a testek bármiféle játékát, ezért a kortárs balett is lenyűgöz. Lélegzetelállító, megbotránkoztató, magával ragadó, ügyes, profi, nem mindennapi, erotikus, test+lélek egyben. Egyszóval imádnivaló!!!

Már láttam/láttuk:

Testek filozófiája

Még nem láttam, de nagyon nagyon szeretném:

Zöld szalon:
"A Zöld Szalon egy fülledt, ringó csípőkkel teli vidékre vezet el bennünket, ahol a tükörből féltve őrzött vágyaink sunyítanak vissza ránk. A rövid történetekből felfűződő előadásban a gyanakvó, tébláboló találkozások sorát a századelő levegőjét idéző slágerek szegélyezik.
A porondon félelemmel habart vágyak, elfojtott érzelmek, buján kísértő álomképek sorjáznak. A bársonyos kóbortestek egymás titkos szövetét simítják, kémlelik, válaszul kíváncsi, éhes tekintetek erednek nyomukba. Az elidegenedett szertartás alatt zaklatottan lüktető ölekbe fúrják lényüket. Szövetség, bódult némaság, az egymást kémlelő, kukkoló bábokat kényszerű láncreakció köti izzadt gúzsba."

Csipkerózsika:
"A Csipkerózsikát  mindenki ismeri, akár a Grimm testvérek meséje, Csajkovszkij balettzenéje vagy Walt Disney rajzfilm adaptációja nyomán. A mandulaszemű kedves kislány figurája mögé nézve azonban egy kevésbé bűbájos történet rajzolódik ki: az első vér, a hibernált leány, az alvó udvar, az orsó szúrásának fenyegetése, az örökkévalóságnak tűnő álom riasztó képei, a 100 évig tartó kóma utáni ébredés döbbenete és a várakozás egy csókra, mely megmentheti a világot az érzelmek teljes ellaposodásától. A romantika korában elaludni és a XXI. században ébredni. Ijesztő lehetőség. Egy klasszikus mese, ahogyan még nem láttuk. Álmok, vágyak, szexualitás: avagy nézzünk a dolgok mögé, hátha ott alszik egy szépség."

Szentivánéji álom:
"Ezen az éjszakán mindenki arról álmodik, ki is ő valójában. Elfojtott vágyak, érzelmek, indulatok törnek felszínre, összekuszálódnak a viszonyok, egymásba gabalyodnak a szellemek és az emberek, elbizonytalanodnak az emberi én körvonalai. Kollektív álom, kollektív énkeresés, Shakespeare nyomán."

Novemberben lesz és valamelyikre el kell mennünk mindenképpen:

Carmina Burana:
"Egy civilizáció romjain tengôdô, életben maradásáért küzdô, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.
Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát, a szerelem minden rosszat elfeledtetô érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törôdik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetôségeikrôl, emberi mivoltukról."

Inferno:
"Sokszor hallhattuk, hogy a pokol meg a mennyország az valahol a túlvilágon van, egy ismeretlen helyen. Mennyország valahol a fellegekben, a pokol pedig valahol egy titkos föld alatti barlangban. Lehet. De mindkettő itt van bennünk is, és átéljük mindennapjainkban. Mindkettőnek megvan a maga feltételrendszere és bizony nagy közünk van hozzá. Mondhatnám azt is, hogy minden ember önmaga alakítja ki  a saját mennyországát és a saját poklát, és akár visszafelé is igaz lehet. A bennünk lévő pokol és a bennünk lévő mennyország harca alakít minket.
A pokol éppen olyan közel van az emberhez, mint az Isten országa. A pokol hétköznapi tudatállapotaink sajátja. A pokol a mindennapok káprázatában, az emberi gondolkodásban keresendő. A pokol nem száműzhető a tudatból. Ha mégis megpróbálják, akkor annak beláthatatlan következményei vannak. Erről szól az európai keresztény civilizáció, mely nem volt hajlandó tudomást venni a tudat sötét oldaláról. A tudattalanba fojtott pokol kivetítődve jelenik meg mindennapjainkban.  "                      (Juronics Tamás)                          

Hmmm... nekem van egy romantikus elképzelésem róla, aminek valószínűleg a fele sem igaz. Mégis szeretem ezt a képet látni. De ez a kép nem csak a puszta semmiből táplálkozik, hanem a legbelső, megváltoztathatatlan, legigazibb énjéből.

A középpont.

Kb néhány éves korod óta van rendes tudatod és már akkor megvan valami megnevezhetetlen, ami nem sokat változik. Kb öleléskor vagy szex közben érzed csak igazán meg a másikban azt hiszem. Meg apró gesztusokból, hanglejtésekből és igen még az illatából is. A "feeling-je". És ha ez bejön, akkor lehetnek holtpontok, akkor sem tudod abbahagyni.

És akkor jönnek ezek...

Mindez persze nem kéne, hogy számítson. De basszus közvetve fáj ez. Mintha el akarnák tüntetni bennem a "felese igaz" gyermeki elképzeléseket, s főleg idióta címkékkel ellátni arra érdemteleneket.

Mi a francért kéne nekem bizonygatni bárkinek is a baromságok ellenkezőjét?

Nincs kedvem hozzá..

Gyenge lábakon áll a jövő. Akarunk építeni magunknak egy várat, elképzelésekből meg ködből. (Mint a Rózsa és Ibolyában) Több elem nem áll rendelkezésre.

Ügyintézni voltunk a Másvárosban. Olyan volt ez a szállodaszoba - a maga egész napos mávzéerté-s hangosbemondós közelségével - mint egy várószoba. Ott feküdtünk valahol a két világ közt (már nem "tegnap", még nem "ma"). Ő lázasan én meg várakozva. Komolyan, hajszálra, mint egy váróterem. Tér/időbeli elválasztóvonalon feküdtünk át egy egész napot. És közben "xy vonat 10 perc múlva indul, a vágány mellett kérjük vigyázzanak", "xy vonat elment", "tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy xy vonat késik" stb. Egy egész napig ezt hallgatni nem gyengén olyan érzés, mint váróteremben feküdni. Az élet várótermében - némi költői túlzással. Várni kábán meg lázasan hogy elérkezzék a jövő. És érezni a semmit a határon. Nem jó és nem rossz. Ez most a csöndes semmi. Nem repesve várakozás, nem félve várakozás. Ez csak a csöndes várakozás. A percek lassú számlálása, had szaporodjanak szépen. Szemeink lecsukva. Csak néha nyitom ki s akkor a gyógyuló szeméből kilesve hagyom, hogy körülöleljen minket a szeretés. És ez nagyon jó.

Igen, ez megint beadandó. De most munkafelvételi beadandó. Egy hátha-projekt. Hátha sikerül és hátha felvesznek. Hogy kevésbé legyen "hátha" a dolog, sőt inkább eljussunk a "remélem", vagy esetleg a "lehetséges", netalán a "valószínű" kategóriákig, most tervet készítek, leírom a lépéseket, hogy ne vesszek el a feladatok tengerében.

Szóval:
- a dizájn nagy vonalakban kész, ennyi bőven elég egyelőre, majd ha a végén lesz még időm, akkor esetleg alakítok rajta (CSS)
- először is le kell rajzolni a weblap kinézetét, minden egyes megjeleníteni kívánt oldalt és ezekhez neveket rendelni
- átgondolni az adatbázis részt: milyen táblák lesznek, milyen mezőkkel
- feltölteni az adatbázist
- megismerkedni nagy vonalakban az XHTML, AJAX, JQuery fogalmakkal, ebből az XHTML lesz a legkönnyebb remélem
Ez úgy kb mai feladatnak elég is.

Továbbiakban:
- elkészíteni a lapokat (XHTML)
- megcsinálni a belépés funkciót (session-kezelés)
- megcsinálni az általános táblázatos megjelenítést (AJAX)
- megcsinálni a táblázatokhoz (listákhoz) a kereséseket (AJAX)
- módosítás funkció minden elemhez (form a lista felett) (AJAX)
- új elem felvételét elkészíteni (pl lista alatt egy ilyen gomb) (AJAX)

Kb. nagyvonalakban így kéne haladni.
Nyehhh...
Egy baj van, hogy meleg van, mint állat. Meg ma vendégek jönnek, ki tudja meg tudom-e csinálni a mára kitűzött feladatokat.

De legalább zenét lehet közben hallgatni.

 

Mielőtt folytatom az erdei krónikákat (mert hát még mindig van írnivalóm róla), had adjak be nektek intravénásan egy kis zenei agytágítást.

Ugyanis rég volt zene, ami ennyire megfogott volna, ami ennyire másabb az átlagnál, kicsit Balkán, kicsit romantikus, kicsit züllött, kicsit folk, kicsit bohém, kicsit sírva-vigadós... és mindenképpen életigenlő. Számomra.

Arizóniai álmodók... amilyen hangulatot kelt bennem az a film, olyat ez a zene is.
Imádom azt a filmet, ha még nem láttátok, pótoljátok be.

Hallga, hallga!