Into the wild :)

 2011.05.17. 15:39

Oszlanak a felhők.

Persze még nincs vége minden megmérettetésnek, de egy nagy adag feszkón túl vagyok. Még a vizsgák sorjáznak és még két beadandó (hátam közepére se már a beadandókkal).

De akkor is leszakadt rólam a nagy hegy egy jelentős része. Egészségügyi gondok eltűntek, kontrollnál azt mondta a doki, minden ok. Azért lesz még egy általam kért teszt, de az már csak saját kis aggódó lelkem megnyugvására. Inkább mindennek utána járok, mint belül szövögessem tudat alatt a rémesebbnél rémesebb képeket.

Néhány nap teljes gépnélküliség.

Ez alatt fővárosi tábormegbeszélés.
Táborvezető: M
Konyhás: én meg még egy csaj - azt mondják nem semmi meló lesz
Érdekes lesz: egy csapat fiatal felnőtt, gyerekekkel feltankolva kivonul az erdő közepébe és játszik, tanít, felügyel, szórakoztat, nevel.
Teszi mindezt önszántából, fizetés nélkül. Ez szerintem kissé érthetetlen másnak, hogy mi a fenéért vagy 2 hétig erdőben, totálisan nomád körülmények közt, gyerekekért felelve, ha még csak nem is kapsz érte pénzt?
Mégis hosszú évek óta ez így működőképes. S hogy miért?
Az élményért. Mert nem a pénzre hajtasz, hanem szereted csinálni.  

Néhány kép tavalyról


M (kb így fogalmazta meg): "Ezt nem lehet elmondani, milyen jó, amikor vége egy nehéz napnak, fáradt vagy, minden tagod elcsigázott, ragadsz a kosztól... De ott ülsz a többi "felnőttel" a tűz körül, a gyerekek már alszanak, fejed felett a csillagok, körülötted az erdő, énekeltek és tudod, hogy ma is minden jól sikerült, mindent megtettél, rengeteg élményt szereztél a kölköknek. Kidolgoztad a lelked, de megérte"

Én eddig csak a táborbontáson voltam. Furcsa dolog elmenni valaminek a végére. És igaz, hogy épp záróakkordra mentem csak el, de azért elkapott az a hangulat, ami előtte ott lehetett. Az együttes meló összeboronáló ereje, meg a természet... Remélem sikerül beilleszkednem. A többség nagyon jó fejnek tűnik, de van néhány ember, akitől még tartok és van néhány ember, aki akkor fog kibékülni velem, ha megfelelően tudok működni ebben a rendszerben. Mert tény, hogy ez egy óriási felelősséggel járó valami, és mivel még nem ismernek, nem tudják, hogy mennyire lehet rám számítani.

Remélem tényleg annyira lehet, amennyire azt én is gondolom magamról. :)

Szóval próba cseresznye, ilyet sem csináltam még soha, egyszer ki kell próbálni.

És akkor néhány ide kapcsolódó zene, ami az "Into the Wild" c. filmből van és szuper hangulatuk van. Gondolom a film miatt is, de a zene önmagában is...
A srác egyetem után úgy dönt, nem áll be az irodában keményen melózók sorába, hanem ősember módjára kimegy a vadonba és leszar minden mást. Igaz történeten alapul.

Címkék: álmodoz filózik töpreng

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása