Tegnap motorra pattantunk és kimentünk a "határba". :) (A kép csak illusztráció)
Azaz először bevásárolni, aztán már csak úgy a városban összevissza, végül mondtam neki, hogy vigyen el valami városszéli mezőre. Úgyhogy kikötöttünk valami repceföldön. :) Szerinte legalábbis az volt.

Ott álltam térdig ebben a veteményben, belenézve a napba. Tök furcsa, hogy milyen sokat kellett menni kifelé de még mindig érezni lehetett a város lüktetését, kamionok meg autók sora megállíthatatlanul zúdult a városba be és onnan ki... ennek ellenére az embert mégis finoman megérintette valami. A másféle illatok. A föld, a fű, a levegő illata. Elképesztően hiányzik a természet: kint lenni és hagyni, hogy az ember erejét teljesen kiszívja a nap, a víz, aztán este hazamenni, feltöltődve, elfáradva, homokos végtagokkal,  teraszon borozni, tábortűznél nyársat sütögetni, ilyesmi...

M azt mondja, majd táborozáskor megértem azt, hogy miért lesz nehéz hazamenni annak ellenére, hogy 10 napja kint vagy, nem tudsz rendesen fürödni, a legközelebbi apró falu 10 km-re van, egyetlen menekülési lehetőséged egy sátor... és mégis. Azt érzed, hogy te erre lettél kitalálva. Valahogy ez az emberi lépték. Eredetileg ez a neked szabott.

Különben most minden a táborozás körül forog nálunk, napi 3 telefon minimum megvan neki, legutóbb vagy 50 meghívólevelet címeztünk meg, már megvan a TEUM (tábor előtti utolsó megbeszélés) helyszíne, emberek rábeszélése szakmai programok vezetésére, stb.

Szóval zajlik az élet kellemesebbik része is szerencsére.

Tegnap még borfesztre is elnéztünk. Kellemetes este. Természetesen bolti hárslevelűt ittunk - nem holmi méregdrága fesztnedűt - a téren a városháza előtti park füvében körben ücsörögve, beszélgetve. Közben meghallottam, hogy valahol Moldvait játszanak. És igen. Az egyik színpadnál aztán ott volt az én világom. M rávehető volt egy kis körtáncolásra, úgyhogy jártunk 3-4 táncot, ami eléggé heringbuli volt, mert annyira nem számítottak rá a szervezők, hogy itt zenére tánc lesz és a színpad előtt nagyon kicsike helyet hagytak csak meg. De azért örültem, hogy M végigcsinálja velem lelkesülten. Közben L és néhány táncos kacsintott oldalról a nézők közül. Táncok után még jártam körbe egy kicsit és beszélgettem ezzel azzal. Pl. L-lel. Később pedig egy hapsi leszólított ismerkedési célokból. 39 éves, egyedülálló, pesten dolgozó csávó. Jót mulattam magamban az egészen. Csak úgy szembe jövet leszólított, mert stimmelt a magasságunk. Beszéltünk néhány szót a volt nőjéről meg a munkáiról, aztán udvariasan továbbáltunk. Azért az önbizalmamnak jót tett, hogy még mindig "jó anyag"-nak számítok. :)(Nem mintha bármi baj lenne mostanában az önbizalmammal...)

Szóval itt tartunk. Az egyéb nehézségekről (hátralévő tanulás és melókeresés) most nem írok. Egyelőre minden jól halad, bár ha belegondolok ebbe az ún. "városdilemmá"-ba akkor készen leszek.

Mert hogy ugye hol is éljünk? Hol lesz munka? Melyikünk szüleitől legyünk messzebb, ki az, aki jobban el bír szakadni a honi földektől. (Ő az ÉNY-Magyarország lankáitól vagy én az Alföldtől) Ezen már sokat vitáztunk és látható, hogy bazira nem lesz egyszerű a döntés, mert egyikünk sem akar engedni semmiből sem. Merthogy az eddigi kapcsolati tőkénk, a dunai nyaraló, a régi barátok, az álláslehetőség, a megfelelő hátszél, a felcsillanó lakáslehetőség, a zenekar, a tánc.... Jajj jajj jajj...

Szóval fogalmam sincs, hogy a képlet hogy fog festeni szeptemberben. És főleg, hogy lehet azt elérni, hogy egyikünk se szívjon nagyon ezzel az egésszel...

De most visszatérek a közeljövőbe, a vizsgákra. Mert az az egy biztos, hogy ezeken még túl kell lenni.