Sörök, kávé, energiaital, chips, tea, pizza. Ezekkel felszerelkezve vonultam el az albinkba, hogy a könyvek magányában magamévá tegyem az 52 tételt. Bár ez erős túlzás, a célom inkább az volt, hogy mindenbe bele tudjak nézni. A sörök az este miatt kellettek. A kimerültség egy sörrel keverve estére biztosította a jó alvásomat, másképp az idegbajtól nem nagyon ment volna. Ez különben tényleg bevált, mert nappal pörögtem és hangosan olvastam fel a dolgokat, estére meg jól elálmosított a sör. :)

Tegnap reggelen aztán harci díszbe vágtam magam, M a hátára kapta a túratáskát, ami állítólag 80 literes, és ez a táska színültig volt könyvekkel, jegyzetekkel. (Később mondtuk rá, hogy ez 80 liternyi szakirodalom) Szóval ő volt a  teherhordóm, meg szurkolótábor, meg a táskámban eljött Maci is, mert nélküle nem lehet egyetemi államvizsgázni. És minden sorstársam iszonyat pakkokkal jött, de az enyémet senki sem múlta fölül. Amúgy döbbenet, hogy nem az egyetem biztosítja a könyveket legalább. Nekem meg az egyetemi könyvtárhoz már nincs is hozzáférésem, így vagy 3 ember közbenjárásával szereztem be a könyveket. Kegyetlen, de közben meg a már említett 21. századi lovagkor. :)

Késve érkezés. De nem miattam. Kedves TO-s néni telefonban félreinformált. Hurrá. Mínusz fél óra. Nem húzás, kapok egy névre szóló borítékot és szevasz. A könyvtárban haloványan érzékelem a többi öltönyös papír felé görnyedő emberke jelenlétét. Két tétel. Az egyik ajándék a témavezetőmtől, elmosolyodom. A másik szívás. Elkezdem kipakolni a táskát. Ha nem lennék ennyire ideges, akkor röhögnék magamon, ahogy küzdök azzal az irdatlan táskával. Írni kezdek és aggódni. Na de mi is a lényeg ezekben?? Mi a lényeg? Mi is van? Sőt vanik? 2 órát írok macskakaparással és torokkaparással a felénél úgy érzem feladom, tiszta hülyeség ez az egész, inkább virágkötő leszek, káposztafejek úgyis, a felsőoktatás egy szarul szervezett rendszer... Mennem kell.

Béke poraimra, gondolom. Bizottság jóformán ásítozik, unatkozik. Pedig én még csak a második vagyok. Elő a pendrive-ot, sikeresen megjelenik a vásznon a diasor (gyk.: dipimunka védés). Mivel itthon M előtt legalább 3-4-szer elmondtam a mondandómat, ezért problémamentesen és gördülékenyen megy. Témavezetőm - a drága ember :) - kérdezett egy dolgot, de senki másnak nem volt kérdése, hozzáfűzése. Na mondom, szerintem el sem olvasták. Ok, diplomamunka atomstabilan megvédve, azt hiszem. Jöttek a tételek. Hú hát ezt nem is részletezném. Mint egy nyögvenyelős "éppenkettes" felelet. Kérdések, amelyekre jöttek válaszok és kérdések, amikre nem. Gyorsan lement a fél órácska, ami így együtt mindenre volt. Mehettem.

Összepakoltam a millió könyvet, M kétszer akkora szemekkel jött: "Na? Na? Na hogy ment? Na mi van?" - kérdezgette. Á - mondom - ez bukó. Ennyire szar felelet. Jujj. Ő biztos volt benne, hogy nem így lesz, mert a világ biofizikai egyensúlya felborulna, mert jó sokat tettem a mérleg egyik részébe (sok tanulás), hát vissza is kell jöjjön valami. Azaz, hogy a mérleg másik felébe is kell kerülnie valaminek. Valamiért biztos volt benne, hogy nem bukom meg, de mondom arra kapacitáljuk magunkat, hogy nem lesz meg, akkor még mindig ott a kellemes csalódás lehetősége. Hazamentünk punnyadni, pihenni.

Fél kettőre vissza az intézménybe. Látom, hogy a teremben már az öltönyösök sorakoznak és csak ennyit hallok: "Na jó, akkor még egyszer elismétlem: 5, 5, 3". Oszlott a tömeg. Köpni nyelni nem tudtam, elkéstem? Ezek kinek a jegyei voltak? Ott maradtam megkérdezni, hogy mi az ábra. Nem késtem el, csak egy perc alatt elmondták a jegyeket és igen, az enyém az utolsó volt. Diplomamunka: 5, védés: 5, felelet: 3.

Neeeeeeeeeee! DEEEEE! Sikerült! Mégis sikerült! :D

Még egyszer köszönetet mondtam a témavezetőmnek ő pedig gratulált nekem és megköszönte, hogy milyen jó, hogy a progijaimat fel tudja használni a publikációihoz. Jézusom, hűűű. Mentem ki, M most már háromszor akkora szemekkel jött és Naaa-zott :) én meg vigyorogtam rá, hogy sikerült! Óriási ölelést kaptam, ott a folyosón. Éljen a biofizikai világegyensúly!

Hazafelé nem hiszem el, hogy mi van. Neeee! Ez komoly? De hogyan? Ez lehetetlen. Még estére sem tudtam felfogni.

M-mel elmentünk vacsorázni (elegáns hely) majd Lv-val és Mki-vel négyesben beültünk iszogatni. Meglepően sok ember érdeklődött a vizsga eredményéről, tök jól esett. Meg sokan szorítottak. Köszönöm nekik.

És havazott. Amikor leadtam a dipimunkám, elkezdett havazni. Amint leállamvizsgáztam, elkezdett havazni. Ez olyan kis szép dolog, az ismétlődő motívumok formateremtő ereje.

Amúgy meg már doktorok vagyunk az egyetem kezdete óta. Egyetemi évnyitón ugyanis a szórakozott dékán így indított:
"Doktorrá fogadom magukat..." Máris? Hát ez gyorsan ment. :D

Nem ússzátok meg a zenéket. Ez egy ilyen blog, nekem fontos a zene. Bár lehet, hogy a blog betöltése belassul tőle, mint állat, de hát ez van. A megkönnyebbülés és jókedv hangjai.
Eddie Vedder (Pearl Jam) hangja még mindig eszméletlen.

Ez meg egy igazi kis indie-s vidámkodás: