Hogy nem érzitek? Valaki érzi? Amikor megszólalnak a sejtjeidben az őseidnek súgásai. Ezt nem tudom ki hogy érzi, érez-e ilyesmit, de nekem van. József Attila jól leírta, akárhogy is.
"Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebbol vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok eros,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!"
/J. A.: A Dunánál/
Ez az, ami valahogy annyira mélyen érint, amennyire szinte semmi más. Hát nem érzed ott belül, hogy ott van benned minden régen megélt pillanatuk, szenvedésük, szerelmük? Én érzem. De nem akkor, amikor tanulok, rohanok, vagy bármi. Nem minden nap. Egyetlen ilyen esemény van: a népzene ill. néptánc.
A tiszta hegedű hangba mennyi mindent lehet belesűríteni. Így mikor táncolok rá, minden olyasmi is táncol bennem, amit eddig nem értettem, nem tudtam megmagyarázni magamnak. Fény derül valamire. Hálát érzek. A lét örömét. És valami állandóságot. Igen ez az ős-én, ez maga a szerelem, ami létrehozott sok embert, hogy aztán létrehozzon engem. Szép pillanatok. Bárcsak mindenki érezné. Utána jobban megbecsülné önmagát és embertársait.
(Népzene következik. Lehetőleg csak akkor hallgasd meg, ha szereted, vagy olyan hangulatban vagy. Ha nem érsz rá, futólag légyszi' ne "tekerj" bele. Mert az semmit sem ad vissza az írásom lényegéből)
sebestyenmarta.hu/files/49/168/sm_morning_star_05.mp3
De nem hiszem, hogy mindenkit megmozdítana úgy ez a zene, ahogy engem megmozdít, megfájdít, felemel, repít, igazzá tesz, kettészed és végül összerak. Lehet hogy nektek más ős-zenétek van, vagy más ős-tevékenységetek, (jobb szót nem tudtam most kitalálni erre a dologra, elnézést) hiszen mindenki máshonnan jött.
Akárhogy is de ezt a tevékenységet, élményt szerintem meg kell találni és művelni kell. Mert ez ad vissza önmagadnak, ez tisztít meg a sallangtól.
Ui.: Ahogy eddig látom M leginkább ilyenek éneklésekor érez így. A mozgás még nem jött be nála, lehet, hogy nem is fog, nem tudom... Neki mindent mondania kell, énekelnie, kifejeznie. Szavakkal. Nála így működik. Nekem a mozgás, vagy a dallam létrehozása.