Szeptemberben kétszer is keresztül-motoroztuk az országot. 

Elmentünk először is Börzsönybe a táborértékelésre. Megbeszéltük KL-lel, hogy a fővárosban találkozunk és onnan karavánban megyünk, mert hogy neki is van motorja. Este 8-ra értünk a megbeszélt helyszínre és együtt hagytuk el a várost. Az a pillanat, amikor egy felüljárón kanyarodunk ki így 1+2-en és a fülemben szólt egy olyan zenerész és az esti lámpák fénye, KL előttünk... Hát leírhatatlanul jó.

A másik út KL-ék szüretjére vitt Dörgicsére. Korán indultunk. Előző nap céges sportnap volt, már eleve izomlázas volt minden porcikám. Eleinte jó idő volt, út közben viszont elkaptunk egy esőzónát. Szétáztunk. Többször megálltunk, kifacsartuk a zokninkból a vizet, meleg teát ittunk, zacskót húztunk a lábunkra  a száraz zokni fölé, eszméletlenül fáztunk. Így mire odaértünk épp vége is lett a szüretnek. Alig tudtam lemászni a motorról.  Úgy éreztem magam, mint akit összevertek (izomláz + úti egyéb).

És mégis, annyira boldog voltam. Hát én nem tudom, miért ilyen jó érzés ennyire elfáradni. Mármint nem tudom, mikor éreztem magam utoljára így. Mert, hogy a közérzetem tökéletes volt, csak a mozgásszervrendszerem egésze volt kiütve. És valahogy ez a "kizsigereltség" boldogsággal párosult. Egész hátralévő nap csiga sebességgel mozogtam. A ház telkéről ráláttunk a Balatonra. KL nem haragudott, hogy kimaradtunk a munkából, ellenben házi páleszt adott a kezünkbe. KL barátai számunkra ismeretlenek voltak, meg csomó ismeretlen idősebb, nyilván jöttek a faluból többen segíteni. Így eleinte még nem oldódtunk. 

A fájdalmakkal és megviseltség, meg az öröm, meg a környezet miatt olyan álomszerű az egész. Mint réges-rég: a szabadban dolgozók (napszámosok) fáradtan pihennek meg munka után. Székeken, pokrócokon, füvön. Bográcsos ebéd, mely után ketten mosogatást vállalunk, hogy legalább.. További pihenések.

Mi is kiterítjük a pokrócot a napsütötte udvarra és ráájulunk azzal a teljes testi érzéssel, hogy mi is széjjeldolgoztuk magunkat. Pedig csak széjjelmotoroztuk. A délután nagy része a pokrócon telik. KL később gondol egyet és ránk veti magát. Az első sokk után olyanok leszünk, mint 3 gyerek akik egymást csikizve fetrengve röhögnek egy pokrócon, karok és lábak kuszaságában. Kicsit bizarr de tök jó. Néhányan bealszanak.

Később felszedjük egyesével a végtagjainkat és elkirándulunk a hegy teteji kilátóhoz ahol is boldogan megfújatjuk minket a széllel. Egy kilátóra felzsúfolódunk vagy 20-an és így ebben a testi közelségben hirtelen kezdenek is oldódni az eddigi gátlások. Jól megnézzük a panorámát. Lassan alkonyodik. Visszatérünk.

Estére KL egyéb családtagjai elmennek, maradunk mi fiatalok. Tábortüzet gyújtunk és tovább fröccsözünk. Mire teljesen sötét lesz már mindenki a tűz körül ül és teli torokból énekel. Nekünk ez a jellemzőnk úgy látszik, hogy mindig a tűz körül találjuk magunkat valakikkel énekelve. :) Nóták és népdalok sorjáznak, már szégyen nélkül kezdek el én is egyet-egyet és zokszó nélkül csatlakozik mindenki. 

Aztán később, kiderül, hol tudunk a házban aludni, felmegyünk. Csak abban a szobában hatan alszunk. Ketten a földön,egy másik a két éves babájával, és M-mel egy ágyon én. A baba éjjel sírdogált, az apja énekelt neki olyankor és erre abba hagyta. Akkor meg én kezdtem el. Na szép. Ismét nyugtáztam a nap felkavaróan érdekes jellegét.

Másnap még kifeküdtünk az udvarra a reggeli napfénybe kávézni. És hazaindultunk. 

És egyáltalán nem fáztunk meg.

Mi a legnagyobb ajándék, amit a párodnak és magadnak adhatsz? A szabadság. Már leírva is úgy tűnik, mint valami női weboldal 10 pontban összeszedett tanácsának egyike. Hogy ne akaszkodj rá a párodra, bla... 

De én most kicsit másféle szabadságról írnék. A szabadságnak csak egy lépcsőfoka, ha elengeded a párodat valahova, pedig szeretnéd ha veled maradna, ha bízol benne, hogy nem csal meg ha nem veled van, ha nem akadsz ki, hogy későn jön haza.

Először magunkat kell felszabadítani. Nem egyszerű. Ugyanis ott kezdődik, hogy mi is vagy te igazából. Még. Mert itt most nem az ideálképre gondolok, amilyenné válni szeretnél, nem arra, milyennek lát mindenki, nem azokra az arcokra, miket másoknak mutatsz. Még csak nem is arra, amikor hétköznapi vagy. Hanem a legsötétebb oldalra. Pontosan azokra a szitokszavakra, amiket akkor mondasz magadban, ha mérges vagy, azokra a sötét gondolatokra, amikor fantáziálsz. Nézz szembe vele, pedig rémísztő. Nem szabad elnyomni. És itt most nem arra gondolok, hogy ha egy pillanatra beléd villan egy érzés a buszon, hogy azt az x embert leszúrnád, mert halálra idegesít, akkor fogj egy kést és tedd, meg. Isten ments, nem. De nézz szembe vele. 

Ez te vagy. A zsigeri ember. Ösztönös, mint egy állat. Káosz felé törekvő, léha, hedonista, ölni képes, sokakkal szaporodni vágyó iszonyat. Itt és most fogod azt mondani, hogy "persze, tudom ezt". De belegondoltál mit jelent szembenézni vele? A legsötétebb részeddel? Vagy csak simán ilyenkor, amikor átélsz ilyesmit akkor, megrettensz, hogy jujj miket nem gondolok, jujj dehát én nem vagyok bűnöző és nem vagyok perverz.... stb. Holott kicsit mindenki az.

Aztán jön a párod. Légy őszinte. Képzeld el a legsötétebb pillanataiban. Valld be, hogy milyen. Mármint az ösztönös emberi létezésében. Csomó rosszat fogsz találni, de benned is van rengeteg ilyen rossz, ezért nem kell megijedni. Ezzel is nézz szembe. 

De miért jó ez? Miért kell rémüldözni? Miért kell ezen szenvedni? Nem elég ha simán csak nem foglalkozom vele és kész?

Nem. Mert az ösztönös lényed a káosz felé törekszik. Orgia, gyilkosság, vajon miért ilyen népszerűek az ezeket a témákat érintő filmek? Az emberek ingerküszöbe már az egekben, csak ilyennel váltható ki a film közbeni izgalom, érdeklődés. Két gyilkolás közt egy reklám valami ételről és máris helyben vagyunk. Ölni és enni. Ez iszonyat. A média iszonyat. De az emberi iszonyatból indul ki. Ezt kajáljuk. Egyrészt mert ezt kajáltatják, másrészt, mert zsigeri lények is vagyunk.

Nade. Visszatérve oda, hogy hol itt a szabadság. A szabadság ott van, hogy a-z-ig látod a másikat miben jó és miben rossz. És minden, ami rossz benne, az abból fakad, hogy ember. Hogy gyarló. Olyan ez a része, mint valami szörnyeteg. És valld be, meglennél ezen része nélkül. Mennyivel szebb lenne a világ. De ez is az ő része. És vajon leástál elég mélyre? Tudod a legsötétebb gondolatait? Nem baj, ha nem. De sejtened kell. És a legteljesebb mértékben elfogadnod. A szörnyet is szeretned kell benne (és itt most egy Li-től kapott regény jutott az eszembe, ahol kb így fogalmaz a nő), ha az egész embert szeretni akarod.

Hogy nem megy? Gondolj a saját árnyaidra. Nem az lenne a legnagyobb szabadság, ha egyszer a kedves szeretett párod szemernyi harag nélkül mosolyogva, elfogadóan mondaná ki rólad azok a tulajdonságokat, amiktől megrettensz magadban, amiket magad előtt sem mernél bevallani? Egy ilyen  meglehetősen sokkoló, megbotránkoztató ám teljesen szeretetteljes, tökéletesen elfogadó reakció után azt éreznéd... Végtelenül szabad vagy.

Emberi mivoltodban, intim szférádban.

Hozzáteszem, ezt én így gondolom. És mikor néha megtapasztalom, akkor felszabadulok, szárnyalok. A legjobb amit tehetek a másikkal az a tükör. Meg kell mutatni neki a tükröt, de úgy, hogy jelezzem, tetszik, amit benne látok. Ezáltal felszabadítom mindenféle kényszeresség alól, megszabadítom az arcaitól, a kötelező magatartásoktól. 

Úgy érzem mi őszintén merünk egymás előtt a leghülyébbek is lenni. Ez persze időnként sikítással, ordítással, verekedéssel :), nevetéssel és öleléssel jár, de nálunk szabadság van.

Két Lamb klip, mert tetszik:

Lamb - God bless by Angkor

Lamb - Wonder by Lamb

Vannak filmek, amiket nézve az első perctől kezdve wellnessben érzem magam. Hihetetlenül kikapcsol, átlényegülök, megérkezem (mondjuk haza), teljességgel ellazulok. Nem tudom miért, de film nézése közben azt érezem, mintha én is éltem volna így. Valamikor. Valahol. Pedig nem.

A címben szereplő film könyv változatát először M kezdte nekem esténként felolvasni, majd egymagam olvasgattam, s végül közösen megnéztük. S hogy kettesben néztük, nyilván egy újabb hangulati pluszt ad az egészhez, mert mégis... 

M szerint eléggé hasonlít a kisugárzásom Mariska (főszereplő nő) karakterére. Kettesben tényleg ilyenek vagyunk, azzal a különbséggel, hogy ő viszont nem egy Francin karakter. 

Ha érdekel valakit, íme egészében a film:

Ui.: A oldalkocsis motoron hordható lábhajtású esztergapad - mely szükség esetén bármikor kéznél van - sajnos nem szerepel a filmben.. Pedig óriási. :)

K. bej.: Sajnos leszedték a filmet, itt egy részlet:

Blogot azért írok, hogy néha kívülről is ránézzek az életemre, hogy mi is történik. Más ez mint a napló, kevésbé szabad a kezem. De azért mégis jó. A hétköznapok egyformák, bizonytalanok, stresszesek, és megint csak úgy érzem, hogy hétvégén történik az emberrel az élet. Akkor viszont töményen. 

Az ősz számomra mindig hoz kezdeteket, új érzéseket, régiek megújulását, várakozást. A szerelmi "forgalom" ilyenkor nő meg. (értve mindenféle értelemben :)

S íme: nagy érzelmi impulzusok, az egyik, mint egy pofon, arcul csapott. Csak egy beszélgetés. Sok mindenre számítottam, de erre így azért nem. Hideg is, meleg is. A meleg óvatosan simogató, a hideg viszont jégcsapkéssel szúr. Másba. De mégis nekem fáj. Mert tükröt látok. De lehet, hogy ferdét? Az ember nem tudja, hogy a nagy kavarodásban hova is helyezze magát, hol az igazság közepe. De mégis hogy ki tudok billenni érzelmileg, az érdekes - gondolom, ugyanakkor tapasztalom, hogy a kibillenés nem végső elesést jelent, olyan vagyok, mint egy jancsibohóc, visszaállok középre.

S én meg elgondolkodtam oly sok mindenen. Nem az első esetbe botlom. Hogy is van ez? Vajon tényleg ki hordozza az igazságok végső eszenciáját? Senki. Azaz te. Nincs abszolút igazság ebben az esetben, hisz érzésekről van szó. Hogy ő megmondta, és tiszta fejjel mondta meg, és abszolút logikus érvekkel mondta meg. Nem. Ott az ő szemüvege, mely az enyémmel nem azonos. Azon keresztül néz. És meg kell hagyni, elég élesen lát vele. De nem tökélesen, mert olyan nincs. Ő is csak ember. S a végén kiderül, nem is akármilyen érzelmi helyzetben lévő ember.

M-nek elmondom az egészet. Eddig azt hittem, most láttam, csak meg felülről a dolgokat, de a beszélgetésünk után kiderül, hogy van egy még feljebbi nézőpont. Hát persze, hisz ismer. Sőt: tud engem. S ez máris elég ahhoz, hogy egy közelebbi igazságban tartózkodjunk - hozzám közelebbiben. De mivel én meg őt ismerem és tudom, ezért hozzá közelebbiben is.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy az ember a kényelmessége miatt csak önmagát nyugtatja bizonyos válaszokkal, s ezért az eset egyfajta mini lavinát generál: néhány nap múlva már M is önelemző depresszióba süllyed. Ez nehéz, de szeretem nézni és megélni, mert a fejlődés és csiszolódás így zajlik.

Hogy is van ez? Jól. Néhány nap múlva a belső malmok megőröltek. Helyreraktam dolgokat. Azt, hogy az egész egy ember magánya köré csoportosul, s egy kijelentés köré: "én meg kezdtem beléd zúgni". S bár tartott tőle, hogy haragszom rá a sok kimondott dologért, de nem tudok. Valamiféle hálát érzek. Meg egy csipet szomorúságot, mert sajnálom és nem tudok neki segíteni, mert igyekezett elvágni minden velem kapcsolatos fonalat. És sajnálom, mert én még csak most kezdtem átrakni a haverból a barát kategóriába, mert megérdemelte volna, kevés emberrel lehet ezt kialakítani.

Végül semmi más nem marad a képzeletbeli érzelmi térképen, csak három ember, tisztán, a maguk igazságaival. Három ember egy asztalnál, egymással szemben - a valóságban, mert kettejükbe botlottam a munka után. Huhh. Kár, hogy kevés volt az idő, kellett volna még idő arra, hogy a zavart félretéve végre emberek legyünk szemtől szemben egymással és őszintén átbeszéljük. Így csak félig meddig sikerült

Remélem egyszer sikerül egészen.

Eltelt ez a nyár is mondhatni és amilyen rövidke volt, annyira kihoztuk belőle a maximumot. Mert ha csak ilyen kevésből gazdálkodhat az ember, akkor igyekszik mindent belesűríteni.

Kezdődött a táboroztatással, ami alapvetően egy munka, de érdekes módon mégis kikapcsolt. (Majd részletezem később). 

Aztán volt egy hétvége, amikor elmentünk a Balcsira. Igaz, hogy olyan őszi idő kerekedett, hogy legszívesebben nem vetkőztünk volna fürdőruhára, de mégis megtettük és kimentünk a partra és belefagytunk a vízbe. Hát nem sokan követték a példánkat. Ezt a strandmentességet viszont kiváltottuk vitorláshajózással, random ötlet nyomán. A hajó csak a kikötőből jött ki motor hajtással, majd vitorlát bontott. Csomó pár volt még rajtunk kívül és mindenki kapott pokrócot, úgyhogy ilyen kettesével, orrig becsomagolt emberek ültek a hajón. És akkor a víz közepén megszemléltük a naplementét és kaptunk a hajón pezsgőt is. :) Nagyon tuti volt. Aztán kiérve találkoztunk T-vel, és a parti borfeszt keretében, fázás ellen felhajtottunk egy-egy páleszt, majd egy kis bort. Tök diszkréten. Vasárnap motorral mentünk haza onnan. Életem leghosszabb motoros útja. Nagy kaland volt, tök más élmény így utazni. Érzed magát az utazást, a kilómétereket a bőrödön. Soltvadkerten meg a cukrászdában sütiztünk.

Némi meló után a 20-ai hétre sikerült ismét szabit kivennem. Előtte hétvégén családozás otthon, fürdés a Dunában, unokahúgokkal játszódás a parton, iszappakolás, gyerekdögönyözés ezerrel. Halászlé... Nyamm...

20-án vissza ide, barátokkal a parton dumcsizás, sörözés, tűzijáték nézése. T lejött Szegedre, így másnap elmentem vele a partfürdőbe, úszkálni, fagyizni, csúszdázni, és még szaunázni is a 40 fok ellenére. :)

Eközben TÁDÁDÁÁM: M az állásinterjúra készült. Mert hogy volt az, hogy majdnem lelép otthonra tanítani, de ekkor itt bejelentették, hogy azért csak ne oly sietősen, mert hogy akkor majd lendítenek a helyzeten. És lendítettek. És akkor itt Óz a nagy varázsló bejelentette, hogy igen, részéről rendben van, mehet a palotába. Úgyhogy TÁDÁÁÁM: ő lesz a látványlabor vezetője és mikro nano izékkel fog kísérletezni, előadni, vendégeket fogadni. :D Nagyon örülünk! 

Másnap elmentünk motorral egy közeli város élményfürdőjébe: komolyan mondom imádom a strandkaját: lángost, palacsintát, fagyit. És élményfürödtünk, hullámoztunk, forogtunk, csúsztunk, úsztunk. Ez a forgózás olyan, mintha otthon a Duna sodorna körbe, csak itt még 800 gyerek és 50 felnőtt landol a nyakadban közben. Vicc, de volt hozzá humorunk.

Aztán másnap megnéztük az épülő munkahelyét. Mert egy egész épületkomplexum készül, az egyik szárny egyik emelete kb az övé. A látványlabor nagyobb, mint az egész lakásunk együttvéve Az állunk valahol a padlón, ezt lehetetlen felfogni. És hát hurrá, egy városban fogunk dolgozni!

Pénteken még elmentünk kenuzni. Tök billegős volt, de nem borultunk, pedig a bérbeadó pali olyan vész(pali)madár volt, hogy nem igaz. Hogy majd a hullánkat hogy keresse meg a rendőr meg ilyenek. De profin nyomtuk az egészet, nem volt gond. Kicsit kikötöttünk, strandoltunk. Azért a természetes víznek nincs párja. Ki sem akartam jönni. 

Közbe megjött A és a maradék fizu. A tequilával együtt érkezett karöltve és eléggé bekarmolt itt nálunk, minek következtében a frusztráltsága alpáriságba és némi agresszióba hajlott. De legalább csattintottam egy finom pörköltet (hogy tábori kifejezéssel éljek), majd így bementünk a városba a szintén leruccant táboroztatókkal (KL és a többiek) találkozni és kb a "naagy nyárban" ez volt a leghaloványabb este. Befáradtunk, sokat vártunk, hazamentünk.

Másnap viszont még egy estényi SZIN is belefért a keretbe és így lett, hogy 30Y, Kiscsillag, Quimby, másfél számnyi Nemjuci, 3-4 számnyi Kerekes Band koncertre el tudtunk jutni. Majd pedig KL-ékkel a retrosátorban pörgés kivilágos virradatig, nem normális üzemmódban. :D

És akkor végül tegnap még a halászcsárdában jó vacsihoz szólt a nóta a halászlé mellé és ezennel elmúlt a nyár egy pillanat alatt, mintha egy karmester elegánsan leintette volna a zenét. De tényleg. Egész héten kánikula, aznap odafele még izzadtunk. Vacsi vége felé lement a nap és elkezdett fújni a szél és hazafele már fáztam. És lehűlt és azóta sincs kánikula, ellenben egyre több levél hull.

Ezt nagyon kiszámítottuk. És sikerült jól megélni. :D Tökéletes mininyár volt, egyet kivéve. Hiányzik a Li-ékkel sátrazás, mert azt nem sikerült összehoznunk sajnos.

A nyár 3 - számomra nagy - zenéje következik. (Nagyon szuper motoron hallgatni. :) )